KisKatánk 3 éves lett. Már napokkal ezelőtt mondogattuk neki, hogy közeleg a szülinapja, és már nagyon várta. Főleg, hogy sok vendéget hívtunk, és említettük, hogy torta is készül majd. Mikor ma reggel megkérdeztem, mit kérne reggelire, azt felelte: tortát. Délelőtt még "szűk" családi körben köszöntöttük, aztán déltől szállingózni kezdtek a vendégek is. Volt sok ajándék, kirakó, egy pici rózsaszín ló, kifestőkönyvek, gyurma, és sok szép ruha is. Mindennek nagyon örült. A tortát a papa sütötte, nagyon szépre sikeredett, és bár enni nemigen ettek belőle, - persze, hiszen egész nap dözsöltek a sok ajándék csokinak és sütinek hála, - azért a marcipán figuráknak nagy sikere volt. Kata kapta a Micimackót, mert ő most nagy kedvenc nálunk, Bence pedig Fülesért rajong, így ő azt kapta. Nagy becsben is tartotta, este még megvonatoztatta, aztán odavitte a hűtőhöz, hogy tegyem azt is a mackó mellé.
Nagyon Boldog Szülinapot Drága Kicsi Katám!
Utolsó kommentek